A városok veszélyben vannak: az éghajlatváltozás aláássa alapjaikat

A tudományos kutatás most először volt képes számszerűsíteni az elmúlt években tapasztalt éghajlatváltozás talajra, városi alapokra és modern infrastruktúrára gyakorolt hatásait.

A tanulmányt a Northwestern Egyetem végezte, és a Communications Engineering című folyóiratban, a Nature Group folyóiratban jelent meg. A csoport egy 2050-ig szóló előrejelzési modellt is kidolgozott, az amerikai Chicago városát véve példaként más modern megavárosok közül.

Ahogy a talaj felmelegszik, deformálódik. Ez a jelenség a környező épületek alapjainak túlzott elmozdulását okozza, valamint elősegíti a repedések kialakulását, ami befolyásolja a szerkezetek hosszú távú működési teljesítményét és tartósságát. A tudósok is felismerték, hogy ezeket a jelenségeket a globális felmelegedés okozza, ezért arra figyelmeztetnek, hogy ez a probléma nem magától fog megoldódni, hanem inkább súlyosbodni fog.

Ha megtalálnánk a módját annak, hogy a föld alatti közlekedési rendszerekből, valamint a földet felmelegítő napból, a parkolókból és a föld alatti építményekből származó hulladékhőt felfogjuk, a várostervezők képesek lennének enyhíteni az éghajlatváltozás hatásait a föld alatt, és mindenekelőtt módot találnánk arra, hogy ezt a hőt olyan hőenergiaforrásként hasznosítsuk, amelyet eddig még soha nem használtak ki. Ez a megoldás tehát pontosan az utóbbi években keresett "zöld" irányba mutatna.

Alessandro Rotta Loria, a Northwestern Egyetem munkatársa, aki ezt az úttörő tanulmányt vezette, elmondta: "A föld alatti éghajlatváltozás csendes veszélyt jelent. A talaj deformálódik a hőmérséklet-ingadozások miatt, és egyetlen meglévő szerkezetet vagy polgári infrastruktúrát sem úgy terveztek, hogy ellenálljon ezeknek az ingadozásoknak; bár ez a jelenség nem feltétlenül veszélyes az emberek biztonságára, de hatással lesz az alapozási rendszerek és általában a polgári infrastruktúra normális, mindennapi működésére".

Rotta Loria és csapata nemrégiben több mint 150 hőmérséklet-érzékelőből álló vezeték nélküli hálózatot helyezett el a Chicago Loop területén, a föld felett és alatt egyaránt. Az érzékelőket olyan helyeken helyezték el, mint az épületek pincéi, földalatti alagutak, mélygarázsok és földalatti utcák, például a Lower Wacker Drive. Miután három évre elegendő hőmérsékleti adatot gyűjtöttek, a kutatók egy 3D-s számítógépes modellt építettek, hogy szimulálják a talajhőmérséklet alakulását 1951-től, attól az évtől, amikor Chicago befejezte a földalatti alagutak építését, egészen napjainkig, és a terepen mért értékekkel összhangban lévő értékeket találtak. Ezután ezeket az adatokat felhasználták egy 2050-ig tartó előrejelző modell elkészítéséhez.

Loria ismét arról beszél, hogy a tanulmányban mintát vett város, Chicago altalaja hogyan áll össze: ''A chicagói agyag melegítés hatására összehúzódhat, mint sok más finomszemcsés talaj. Az altalaj hőmérsékletének emelkedése következtében a városközpontban számos alapozás nemkívánatos, lassú, de folyamatos süllyedésen megy keresztül; más szóval, nem kell Velencében élni ahhoz, hogy egy süllyedő városban éljünk, még ha e jelenségek okai teljesen eltérőek is''.

A válasz valójában nagyon egyszerű. Általánosságban elmondható, hogy a városok azért melegebbek, mint a vidéki területek, mert az építőanyagok időszakosan megkötik az emberi tevékenységből és a napsugárzásból származó hőt, majd leadják azt a légkörbe.